Mi a folk-rock és a népzenei fúzió? Irányzatok a rocktól a világzenéig

A „folk-rock” szó kicsit félrevezető, mert két dolgot is jelenthet. Az angolszász zenetörténetben egy hatvanas évekbeli műfajt: amikor a folkénekesek elektromos gitárt vettek a kezükbe, és a rockzenekarok elkezdték feldolgozni a hagyományos balladákat. A magyar szóhasználatban tágabb gyűjtőnév: minden olyan zene, amelyben a népdal vagy a népi tánczene rockos hangszereléssel, dobbal, basszusgitárral találkozik. A „népzenei fúzió” pedig még ennél is tágabb: ide sorolható a népzene és a jazz, a klasszikus zene, az elektronikus zene vagy bármely más hagyomány találkozása.

Ebben az írásban nem rangsorolunk, és nem mondjuk meg, melyik irányzat az „igazi”. Azt próbáljuk megmutatni, milyen utakon jár a népdal, amikor kilép a falusi és a táncházi közegből, és mire érdemes figyelni, amikor egy ilyen feldolgozást hallgatsz.

Egy régi gyakorlat új eszközökkel

A népzene feldolgozása nem a rockkal kezdődött. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint Bartók Béla és Kodály Zoltán már 1906-ban kiadta közös népdalfeldolgozás-gyűjteményét Magyar népdalok címen, és mindketten a gyűjtőmunkájukból merítve alakították ki saját zeneszerzői nyelvüket. A huszadik század második fele ezt a gyakorlatot vitte tovább: a zongora és a kórus mellé ott volt az erősítő is.

Az angolszász folk-rock

A műfaj kialakulását általában két eseményhez kötik. Az egyik Bob Dylan fellépése a Newport Folk Festivalon 1965. július 25-én, amikor az addig akusztikus folkénekesként ismert előadó elektromos zenekarral lépett színpadra — a közönség reakciója máig vita tárgya. A másik a brit vonal: a Fairport Convention 1969 decemberében megjelent Liege & Lief című albuma hagyományos brit balladákat szólaltatott meg elektromos gitárral, hegedűvel és rockdobbal, és a brit folk-rock egyik alapművének tartják.

A két vonal között van egy fontos különbség, amely a magyar zenében is visszaköszön. Dylannél a folk inkább magatartás és dalszerzői hagyomány volt, a Fairportnál viszont maga a hagyományos anyag került új hangszerelésbe. A magyar folk-rock nagyobb része a második úton jár: népdalokat, népi táncdallamokat dolgoz fel.

Magyarországi utak

A magyar népzenei újjászületés legfontosabb közege az 1970-es évektől a táncházmozgalom volt. Az ebből kinőtt együttesek egy része a falusi hangzás hű megszólaltatására törekedett, más része idővel a feldolgozás és a fúzió felé fordult. Néhány közismert, forrásokkal igazolható példa — a teljesség igénye nélkül:

• Muzsikás. 1973-ban alakult népzenei együttes, amely a hagyományos erdélyi és magyarországi zene megszólaltatásával vált ismertté itthon és külföldön. Sebestyén Márta énekessel közösen előadott „Szerelem, szerelem” című népdaluk az 1996-os Az angol beteg című film zenéjében is elhangzott.
• Sebestyén Márta és a Deep Forest. A francia elektronikus duó Boheme című albumán Sebestyén Márta énekelt somogyi és erdélyi népdalokból merítve; az album Grammy-díjat kapott a legjobb világzenei album kategóriájában. Ez a fúzió egy egészen más típusa: a népdal itt elektronikus hangzásvilágba kerül.
• Kormorán. 1976-ban alakult zenekar, amelyet a zenei adatbázisok folk-rock, etno-rock zenekarként tartják számon.
• Ghymes. Szlovákiai magyar zenészek alapította együttes, amely egy felvidéki falu, Gímes nevét viseli; a források 1983-at vagy 1984-et adják meg alakulási évként. A hagyományos magyar népzenét modern hangszereléssel ötvözi.
• Dresch Mihály. Szaxofonos, aki 1986-ban alapította első együttesét azzal a céllal, hogy a jazz improvizációs gyakorlatát a magyar népzenei hagyománnyal kapcsolja össze. Az általa kifejlesztett fúvós hangszeren, a fuhunon is játszik; 2022-ben Kossuth-díjat kapott.

A felsorolás nem rangsor, és nem is kánon: csak azt mutatja, mennyire különböző irányokba vezethet ugyanaz a forrás.

Három gyakori recept

A fúziós zenék hangszerelése sokféle, de három megoldás különösen gyakran visszatér, és jó, ha felismered őket.

Népi banda ritmusszekcióval. A vonós banda — hegedű, kontra, bőgő — megmarad, mellé dob és basszusgitár lép. A tánczene lüktetése és formája jórészt változatlan, csak keményebb, hangosabb lesz. Ezt a hangzást ott is könnyű követni, ahol a dallam ismeretlen.

Rockzenekar népdallal. A középpontban a gitár áll, a népdal dallama és szövege pedig dalformába kerül: versszakok, refrén, gitárszóló. A népdal itt nyersanyag, amelyből egy rockdal épül. Ilyenkor gyakran a díszítés és a szabad ritmus tűnik el elsőként.

Hangminta és elektronika. Archív vagy újonnan felvett népi ének kerül elektronikus ritmus és hangszínek fölé, ahogy a Deep Forest-albumon. Ebben a receptben a népzene sokszor egy-egy hangfoszlányként, „idézetként” van jelen. Ha egy ilyen zene archív felvételt használ, a felvétel jogi helyzetére is érdemes gondolni.

A határok persze átjárhatók, és sok zenekar lemezről lemezre, sőt számról számra vált a receptek között.

A „világzene” címke

A világzene (world music) nem zenei stílus, hanem eredetileg piaci kategória. A legelterjedtebb leírás szerint 1987-ben független brit lemezkiadók és zenei szakemberek Londonban azért ültek össze, hogy egy közös címkét találjanak a lemezboltok polcain gazdátlanul álló, nem angolszász zenéknek. A „world music” név ezen a találkozón született meg mint marketingkategória, bár magát a kifejezést a zenetudományban már korábban is használták.

Ennek a hallgató szempontjából egy fontos következménye van: a „világzene” felirat alatt ugyanúgy megtalálhatók eredeti falusi gyűjtési felvételek, mint erősen átdolgozott fúziós produkciók. A címke nem mond semmit arról, mennyi maradt meg egy felvételen a hagyományból.

Mire figyelj egy feldolgozás hallgatásakor?

Ha egy folk-rock vagy fúziós számot hallasz, és kíváncsi vagy, mi van mögötte, néhány kérdés segít:

1. Megmaradt-e a dallam? Egészében, részleteiben, vagy csak egy motívum utal rá?
2. Megmaradt-e a táncritmus? A népi tánczene lüktetése — amelyet a vonós bandában a kontra és a bőgő ad, ahogy a hangszerekről szóló írásban leírtuk — gyakran a dobba és a basszusgitárba költözik. Néha megmarad, néha egy egészen más groove váltja fel.
3. Hogyan bánnak a díszítéssel? A régi stílusú népdalok gazdag díszítése az egyik legnehezebben átvihető elem. Egyes zenekarok megtartják, mások kisimítják.
4. Kinek a hangja szól? Népi énekes, rockénekes vagy egy archív felvétel részlete?
5. Feltüntetik-e a forrást? A gyűjtés helyének és az adatközlőnek a megnevezése a népzenei közegben régi szokás. Hogy jogilag mi kötelező és mi nem, azt a feldolgozásról és szerzői jogról szóló írás részletezi.

Egyik válasz sem jelent minőségi ítéletet. Egy feldolgozás lehet nagyon távol az eredetitől, és mégis izgalmas zene; lehet nagyon hű, és mégis élettelen. A hallgatás akkor válik igazán gazdaggá, ha a feldolgozás mellé az eredetit is ismered.

Vissza a forráshoz

A legjobb gyakorlat ezért egyszerű: ha egy feldolgozás megtetszik, keresd meg a dallam eredeti, falusi változatát. A népzenei archívumok nyilvános adatbázisaiban — ezeket a kezdőknek szóló hallgatási útmutató sorolja fel — sok dallamnak több változata is meghallgatható. Ha pedig egy dallam tájegységét szeretnéd megérteni, a népzenei dialektusokról szóló írás ad hozzá térképet.