Népzenei dialektusok és a csángó zene: a magyar népzene tájai

Ugyanaz a nyelv más dallamokkal szól Zalában, Szatmárban és a moldvai falvakban. Ezt a hallgató hamar észreveszi, de megfogalmazni nehéz: a dunántúli dal „más hangulatú”, az erdélyi „díszesebb”, a moldvai „régiesebb”. A zenetudomány erre a különbségre a dialektus szót használja — ugyanúgy, ahogy a nyelvészet a tájszólásokra.

Bartók négy területe

A magyar népzene tájak szerinti felosztása Bartók Bélához kötődik. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint Bartók 1924-ben megjelent A magyar népdal című munkájában a magyarlakta területet négy zenei dialektusvidékre osztotta:

1. Dunántúl;
2. Felső-Magyarország, a Dunától és a Tiszától északra eső terület;
3. a Tisza vidéke, vagyis a Nagyalföld;
4. Erdély, amelyhez Bartók Bukovinát is hozzászámította.

Bartók maga hangsúlyozta, és a lexikon is idézi: a dialektusbeli eltérések elsősorban a régi stílusú dallamokban mutatkoznak meg. Az újabb dalok országosan egységesebbek, ezért egy alföldi és egy dunántúli „új stílusú” dal sokszor alig különbözik.

Mik a megkülönböztető jegyek? A lexikon összefoglalása szerint a Dunántúlon bizonyos záróritmusok mellett főként a pentaton hangsor sajátos elszíneződése jellemző; Erdélyben a díszítések, cifrázatok gazdagsága; az első három területen a dallam zárlatának jellegzetes lecsúszása, a Tisza vidékén emellett a felcsúszása is. Ezek finom jegyek, amelyeket elsőre nem könnyű meghallani — de ha egymás után hallgatsz meg két régi stílusú dalt két különböző vidékről, a különbség gyakran a dallam végén a legfeltűnőbb.

Az ötödik terület: Moldva

A Bartók-féle felosztás nem lezárt rendszer. A lexikon szerint Domokos Pál Péter (Moldvai magyarság, 1931) és Jagamas János (1956) a moldvai csángó vidéket ötödik dialektusterületnek tekinti, három okból:

• igen gazdag díszítésrendszere miatt;
• kis hangterjedelmű, pentaton dallamai miatt;
• és mert az új stílus ott — a lexikon megjegyzése szerint az 1930-as évek állapotában — úgyszólván teljesen hiányzott.

Jagamas emellett Erdélyen belül is külön körzetnek tekintette a Mezőséget és Enyed–Marosludas vidékét. Ez jól mutatja, hogy a dialektusok felosztása nem végleges térkép, hanem a gyűjtések bővülésével folyamatosan finomodó rendszer. Hogy egy adott falu zenéje melyik körzetbe tartozik, és mennyire jellemző rá a körzet „tipikus” képe, arra sokszor csak az a becsületes válasz, hogy attól függ — a falutól, a korszaktól, az adatközlőtől.

Mitől „régies” a moldvai zene?

A lexikon a régi stílusról szóló szócikkében ad egy beszédes adatot: a magyar nyelvterület középső részein, az Alföldön és a Dunántúlon a régi stílusú dallamok aránya csupán 5–10 százalék, a peremvidékeken, például Szlavóniában és Moldvában viszont 30–40 százalék maradt. Az új stílus, amely a 18. század végétől a nyelvterület közepéről terjedt szét, a széleken lassabban hódított tért.

Ez a lassúság azonban nem jelent „megkövült” vagy „érintetlen” zenét. A lexikon a csángó táncokról szóló szócikkében azt is leírja, hogy a moldvai csángók tánckincse és hangszeres zenéje a moldvai románság erős hatása alatt alakult. Táncaik egy része lánc- vagy körtánc, és egy-egy faluban akár 20–30 különböző, kötött szerkezetű tánc is élt. A moldvai csángó zene tehát egyszerre őriz régi magyar rétegeket, és él együtt a környezetével. Mindkettőt hallani lehet benne.

Mit jelent mindez a fülnek? A kis hangterjedelmű pentaton dallam néhány hangon belül mozog, sokszor ismétlődő fordulatokkal, ezért elsőre egyhangúnak tűnhet. A változatosság itt nem a dallam ívében, hanem a díszítésben, a ritmus finom nyújtásaiban és az énekes hangszínében van. Érdemes ezért többször, figyelmesen meghallgatni ugyanazt a felvételt: a második-harmadik hallgatásra a díszítések már külön hangokká bomlanak.

Hangszerek

A lexikon szerint a moldvai csángók táncait elsősorban furulyával, néha kobozzal kísérték. A koboz rövid nyakú, gömbölyű hasú pengetős hangszer, a lant közeli rokona; a lexikon szerint a 20. században Magyarországon már csak a moldvai csángók használták. A furulya furata Erdélyben és Moldvában alul szűkül, ezért a hangsora kissé eltér a magyarországi furulyákétól — ez a moldvai dallamok jellegzetes „színéhez” is hozzájárul.

Gyimes: a csángók egy másik csoportja

A „csángó” név nem egyetlen népcsoportot jelöl. A lexikon szerint így nevezik elsősorban a moldvai magyarokat, de így hívják a Csíkból a Tatros völgyébe költözött gyimesi csángókat és a Brassó melletti Hétfalu magyarságát is. A lexikon azt is megjegyzi, hogy a nevet régen inkább a környező székelyek használták, és sokan sértőnek érezték; ezért pontosabb, ha tudjuk, melyik csoportról beszélünk.

A gyimesi zene hangzása egészen más, mint a moldvaié. A tánckíséret jellegzetes kettőse a hegedű és az ütőgardon: a hegedű viszi a dallamot, a gardon ütött húrjai pedig dobszerű ritmust adnak alá. Ha egy táncházban vagy felvételen ezt a kettőst hallod, szinte biztosan gyimesi zenét hallgatsz. A hangszerről részletesebben a népi hangszerekről szóló írásban olvashatsz.

Hogyan hallgass dialektusokat?

Néhány egyszerű gyakorlat, amelyhez nem kell kottát olvasni:

• Hasonlíts. Hallgass meg egymás után egy dunántúli és egy moldvai régi stílusú dalt. Figyeld a dallam hangterjedelmét: mennyire mozog fel és le?
• Figyeld a díszítést. Az erdélyi és moldvai dalokban egy-egy hangot gyakran apró, gyors hangfürtök vesznek körül. A dunántúli régi dalokban ez visszafogottabb.
• Figyeld a zárlatot. Hogyan ér véget egy-egy dallamsor? Lecsúszik, megáll, vagy felfelé hajlik?
• Ne általánosíts egy felvételből. Egy énekes egyéni stílusa legalább annyira meghatározza, amit hallasz, mint a vidéke.

A régi és új stílus, a pentatónia és az ötödváltás fogalmait a kezdőknek szóló hallgatási útmutató magyarázza el részletesebben.

Hol hallgathatók meg archív felvételek?

Két nagy nyilvános adatbázis érdemel külön említést.

A ma a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközponthoz tartozó Zenetudományi Intézet népzenei hangarchívumából 2019-ben mintegy 12 ezer órányi felvétel vált online hozzáférhetővé, főként az 1940-es évek végétől az 1990-es évekig készült magnetofonos gyűjtésekből; a felvételekhez a papíralapú dokumentáció — lejegyzések, jegyzőkönyvek, fényképek — is kapcsolódik. Az anyag a Hungaricana felületén, a Zenetudományi Intézet hangarchívumaként kereshető; az intézet munkájáról a Zenetudományi Intézet honlapja ad áttekintést.

A Hagyományok Háza Folklóradatbázisa szabadon böngészhető magyar, angol és román nyelven, és gyűjtő, gyűjtési hely, előadó, földrajzi terület vagy műfaj szerint lehet benne keresni. Moldvai és gyimesi anyag kereséséhez a helynév szerinti keresés a legegyszerűbb: a Folklóradatbázisban egy-egy falu nevére keresve gyakran több évtized gyűjtései jönnek elő.

Az archív felvételek hallgatásához egy jó tanács: ne a „legszebb” felvételt keresd, hanem több változatot ugyanarról a dallamról, ugyanarról a vidékről. A dialektus nem egy-egy dalban, hanem a változatok sokaságában rajzolódik ki. Ha pedig a táncházban hallott zene felől érkezel, a táncházmozgalomról szóló írás megmutatja, hogyan került a falusi anyag a városi táncházakba.