El is érkeztünk az év első pesti koncertjéhez. Zenekarunk február 4-én fog legközelebb felutazni a messzi messzi fővárosba, hogy tiszteletét tegye a jelen lévő rajongóknak, ismerősöknek, bulizni vágyóknak, pultosoknak és kidobóknak:)
Ami biztos, hogy megszólal sok sok régi dalunkon kívül már új is, meg hogy tuti zenekarokkal játszunk együtt! Akikről most akkor szólnék is pár szót kedvcsinálóképpen.
Tessék:
Les hurlements d'leo

akcióban a franciák
Hivatalos info:
"A Les hurlements d'leo az egyik legjobb francia zenei export, ha mondhatjuk így, hiszen képviselői és egyben iránymutatói is az újhullámos francia sanzonnak. A Bordeaux-i bárzenéléseket követően a 90-es évek végén indult be a karrierjük. Hegedű, tangóharmónika, trombita, nagybőgő, akusztikus gitárok, tradícionális folklór zene és cigány muzsika, valamint a külföldi fellépések inspirációi jól összekeverve eredményezik a francia alternatív zenei színpad Hurlements d’Léo -s egyveleget. Lehetőséget nyújtva mindazoknak, akik késői születésük miatt nem ismerték a Mano Negra és a Les Négresses Vertes zenekarokat, melyekkel sokszor összehasonlítják őket, heves, lendületes, dinamikus muzsikálásuknak köszönhetően. A Les Hurlements d’Léo nagyszerű zenei előadással ajándékoz meg Bennünket, kár lenne kihagyni !"
Meghalgattam én is, nekem bejön, elég valószínű, hogy egy két sör elfogyasztása után én is az első sorban fogok ugrándozni:) Ha meg kéne határozni, leginkább azt mondanám, hogy olyan Quimbys-YellowSpotsos punk-ska-swing-sanzon őrület. Mindenesetre jól tolják! (Ha valaki tudja esetleg honnan lehetne beszerezni mp3-ban, az szólhatna;))
Csak hogy ti is lássátok:
További videók és zenék: http://www.myspace.com/leshurlementsdleo
Maszkura és a Tücsökraj

Maszkura tücsökzenél
Hát róluk szerintem nem sok mindent kell mondani, aki járt a Kobuciban, fesztiválokon, Goulasch koncerten, az ismeri Maszkura összetéveszthetetlen egyedi stílusát, harmónika játékát, különleges szövegeit. Ezen az estén a Tücsökrajjal kiegészülve fogja nyomatni a szégyentelen dalait:) Tudod: ééén csókolóznék a p***dal...
Azért egy videó tőlük is jöhet. Személyes kedvencünk, a nyáron nem kevésszer énekeltük hajnalban hazafelé koncertek után a buszon magunkból kivetkőzve:)
Honlap pedig: www.tucsokraj.hu/flash.html
Dj Jutasi

Tamás már megint kever
Régi jó ismerősünk, közös remix elkészítő, Goulaschban kollégákkal zenélő, hajnalig atom talpalávalót nyomó Tamás nyomja a zenét a koncertek után. Aki még nem ismerné, annak annyit kell tudnia, hogy az ő bulijain az autentikus népzenétől kezdve a 60-as évek slégereinek átdolgozásain keresztül az orosz folk-metál-punkig minden stílus simán elfér. Meg persze elhangzik egy két Goulasch Exotica sláger is, ha már Tamás az értelmi szerzője:) Nekem is volt már szerencsém egyszer kétszer résztvenni bulijában, háááát, megőrültünk:) Szívesen megosztanám egy két összeállítását is, de asszem nem lenne teljesen legális vagy mi. Inkább gyertek el és hallgassátok és úgyis beálltok hőbörögni:)
Azért egy dal tőle is befigyel Jútubon:
Néhány kép egy hasonló buliról szintén Dj Jutasi zenéjére:




Az utolsó kép meglehetősen jól dokumentálja a végkimenetelt:D
Szóval akkor összefoglalva: február 4-én csütörtökön koncert lesz Budapesten a Gödör Klubban este 8 órától.
Fellép:
- Les Hurlements D'Leo /Fr/
- Folk Error
- Maszkura és a Tücsökraj
- Dj Jutasi
Belépő ha jól olvastam 1200 magyar pénz. További infók: www.godorklub.hu
Nincs kifogás, jönni kell! Legközelebb talán nyáron a Kobuciban lesz ilyen buláj:) Mi tuti ott leszünk. Ami azért nem meglepő, lévén zenélünk:D
Címkék: ajánló, budapest, buli, folk error, gödör klub, jutasi, koncert, les hurlements, maszkura, video
Kommentek: 0

Helló!
Kaszap Atilla (Ütüllü) vagyok, én brácsázok, meg kavalozok a zenekarban! Kérlek nézz körül nálunk és használd az oldalt, ha már ennyit dolgoztunk vele...
Spiegel Online berichtet Satire als wahre Tatsache und schadet Satiriker Niko Iordanov Hallo Zusammen! Extrem peinliche Nummer von Christoph Titz und Spiegel-Online. Ihm sind scheinbar die Themen ausgegangen. Christoph Titz schadet Spiegel-On
Csatlakozok! Köszi mindenkinek:) Ma este meg irány a Kobuci és szétlezárjuk a nyarat Paddyékkel :)
Köszönjük, kedvesek vagytok.
Sziasztok!Köszönöm én is,hogy itt voltatok nálunk 20.-án Mezőtúron,:-)Nagyon jók voltatok!
Sziasztok! Köszi a tegnap esti bulit Mezőtúron, NAGYON JÓK voltatok! Bocs a csendes-ülős nézőkért (köztük voltam én is) Nem rajtatok múlott, pár éve a Besh o droM is csak a végére tudott táncoló embereket találni köztünk. Még1x




