Panyola, Lakitelek, Gúta

2011. augusztus 20. 08:23 • gúta, koncert, lakitelek, panyola

 
Elég mozgalmas a nyár a Folk Error háza táján. Most az elmúlt három buliról szeretnék egy kis összefoglalót írni, bár mindegyik megérdemelene egy saját bejegyzést is.
 
Folk Error - Panyola
Panyola: na ez az a buli, amit minden évben nagyon várunk. Idén sem volt ez máshogy. Ebben az évben egy kicsit más felállással jelentünk meg, de ilyen is előfurdult már a történelem során. A megérkezést próbáltuk korai időpontra helyezni, hogy ki tudjuk élvezni a fesztivál sajátosságait. Mivel a zenekar egy kicsit összeszedetlen volt az előző este miatt, így az aznapi próba elmaradt, és még hamarabb tudtunk indulni Debrecenből. Az utazás jó hangulatban telt. Megérkezéskor már mindenki megéhezett, megszomjazott, így azonnal belevettettük magunkat a gasztro-élvezetekbe, ettünk babgulyást, lapcsánkát, pörköltöt, meg ittunk is mindenfélét. Persze a híres Panyolait kihagytuk, mert azért még hátra volt egy koncert. Ezek után, mint a jól lakott napközisek, lementünk a Szamos-partra beszélgetni, fotózkodni. Aztán vissza a fesztiválra. Megnéztük a Panyolai Pengetősöket, összepakoltuk a hangszereket, beszélgettünk az emberekkel. Kiemelném a fotós úriembert, aki egy legalább 30 éves Polaroid géppel örökítette meg az összes fellépőt. Nagyon jól sikerült képek lettek :)
Folk Error - Panyola
A koncertről sokat nem szeretnék írni. Visszatérő fellépők vagyunk szerencsére, és szerintem most is sikerült hozni a szokásos szintet. Volt megőrülés, táncolás, együtt éneklés. Most kimaradt a "legyünk százan a színpadon", de ennek ellenére remélhetőleg kellemes élményekkel tért nyugovóra a közönség. Koncert után szokásos ereszd-el-a-hajam. Folyt a sör, a  bor és főleg a pálinka :) Ennek köszönhetően az utánunk játszó Fókatelep koncertjéből nem is sokat sikerült látni. Éjszaka aztán, feltankolva szuvenírekkel, és az otthoniaknak szánt pálinkákkal, elindultunk, és valamikor hajnaltájban értünk haza. Pontos időpontot nem  tudok... :)
 
Folk Error - Lakitelek, Tőserdő
Lakitelek: egy héttel később hivatalosak voltunk Lakitelekre, ahol Lovasnapokat tartottak. Játszottunk más hasonló rendezvényeken, de egy egy picit más volt. Szerencsére ide is jó időben megérkeztünk, így volt alkalmunk körbenézni a fesztiválon. A színpadon nem volt előttünk semmi, így hamar fel tudtunk pakolni, és rendesen végig tudtuk csinálni a hangbeállást. Ez nekünk mindig nagyon jó :) Aztán lement a nap, kezdődött a koncert. Egy kicsit nehézkesen indult, de a végére elég nagy buli keveredett. Volt "visszázás" és minden ami kell. Sajnos a közönségből alig láttunk valamit, így nehéz volt kapcsolatot tartani velük, de a koncert vége felé legalább a gyerekek feljöttek a színpad elejére táncolni. Aranyosak voltak. Elég sok olyan visszajelzést kapunk már, hogy nagyon tetszik a kicsiknek a zenénk, és ennek mi szívből örülünk. Aztán gyors lepakolás, koccintás a szervezőkkel, és irány a szállás. Itt hatalmas megvendégelés, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. Aztán éjszakai fürdőzés jó hangulatban. Hatalmas örömködés az "old school" játékgépeket meglátva és kipróbálva. Vissza a szállásra. Még beszélgettünk egy picit, aztán alvás, mert holnap is nap lesz.
Reggel felébredtünk, beslattyogtunk a központba, ittunk egy bambit, ettünk egy hamburgert, aztán dél körül el is kellett indulnunk, mert aznap is volt egy koncert...
 
Folk Error - Gúta
Gúta: ...délben indultunk Lakitelekről. Kecskeméten megebédeltünk, aztán még Pesten is be kellett ugrani egy-két helyre. Lábatlanon pedig muszáj volt lemenni a Duna-partra egy picit belelógatni a lábunkat, de hát nem voltunk sehonnan elkésve, így Gútára is időben érkeztünk. Eddig egyszer játszotunk Szlovákia területén, Alsószeliben, ennek is megvan már vagy 3 éve. Az a koncert tök jó volt, így úgy voltunk vele, hogy ez sem lesz majd rossz. És így is lett :)
Természetesen itt is a terep felmérésével kezdtünk. Körbejártunk mindent, aztán vissza a színpadhoz. Még belehallgattunk a gyermekműsorba, aztán elkezdtük összerakni az erősítőket, hangszereket a színpad mellett, hogy gyorsabb legyen majd a felpakolás. Közben meg lettünk vendégelve egy kis étellel, itallal. Még volt egy műsorszám előttünk, helyi tehetségek énekeltek, zenéltek. Gyors felpakolás, profi hangbeállás (ami egy picit hosszúra sikerült, de megérte) és kezdődhetett is a koncert. Sajnos a közönség egy része elpárolgott, de hát másnap munkanap volt, meg az időpont is elég kései, meg azért maradtak is sokan. Élmény volt egy ilyen közönségnek játszani, nagyon jól éreztük magunkat a színpadon. Utána volt még egy kis dínom-dánom, koccintás-barátkozás a helyiekkel, aztán el kellett indulnunk, mert hosszú út állt még előttünk. Így is pirkadt már, mire ágyba kerültem.
 
Nagyon jó kis hétvégék voltak ezek, legalábbis mi nagyon élveztük. Remélhetőleg azok is így vannak ezzel, akik közönségként vettek részt ezekben a bulikban. szeretnénk megköszönni a szervezőknek a meghívást, a vendéglátást, a hangosítóknak, technikusoknak a profi munkát, és persze mindenkinek, aki eljött, sokszor nem keveset utazva, hogy lásson-halljon miket.
 

A fotókat megtalálhatjátok a facebookon (itt és itt és itt).

Tegnap Gávavencsellőn zenéltünk, ma pedig Kalocsán fogunk, várunk mindenkit szeretettel, de ezekről majd a következő bejegyzésben.

Címkék

koncert, video, fesztivál, debrecen, album, buli, 4fordance, azfeszt, budapest, panyola, interjú, pálinka, kobuci, életjel, honlap, muzsika, fénykép, szavazás, fokk, campus, rtl klub, újságcikk, duna tv, népzene, nyíregyháza, klip, klub, stúdió, riport, utazás, csillag születik, youtube, világzene, pucageri, szombathely, savaria, parno graszt, lovarda, a38, perényi 1, magyarbodi, magyarbodogei galambozo, pixelfilm, settenkedo1, bandland, studio, montázs, bürkös, zenelejátszó, honolulu stars, tls, facebook, új album, közösség, skafunderz, karácsony, retro, capmus, perényi egy, cikk csak úgy, valami, kobuci kert, indulj el, árock, csík zenekar, harmónika, dűvő, üdvözlet, rovat, zsenik a hangszereinken, dr valter, jobboldal, hajdúböszörmény, lemez, sergent garcia, buggz bunny, hajdú székház, haon, szin, krippa, paula, héjjegykettő, eső, karnevál, tankcsapda, könczei, ethnokol, rákoskert, nepzene.hu, toma, próbaterem, dezsőházi, Take Five, sheket, angol, sopron, balatonsound, sziget, voltfesztivál, hegyalja
 
 

Archívum