Live from studioooo

2008. szeptember 12. 15:01 • album, nyíregyháza, parno graszt, tls, toma, stúdió

 

Üdv mindenkinek a stúdióbol!:)

Mivel ilyen bejegyzés még nem is volt, gondoltam most pótolok kicsit.

Nem titok, hogy gőzerővel dolgozunk az új, vagyis az első bemutatkozó, vagyis inkább az elsőp hivatalos nagylemezünkön. Már nem kevés ideje. Ha jól számolom olyan 3-4 hónapja. Uh, jó sok. De azért azt elmondanám, hogy nem folyamatos stúdiózás ez, hanem mondjuk kedden ráér a stúdió, és mondjuk Zülüke is, és akkor bemegy, felnyom pár dolgot, aztán csá. Szal igen szellősen zúzzuk, de azért így is elég sok időt eltöltöttünk már, ami viszont tuti meg fog látszani a lemezen.

Ja, a stúdióról egy két szó. A nyíregyházi TLS Zeneházban dolgozunk, ami pontosan itt található:

Legalábbis a TLS honlapján így van megadva:)

A hangmesterünk meg a hangtechnikusunk meg a zenei átrendezőnk meg a Panyolai feleős emberünk meg jó barátunk nagytéma Toma, és persze besegít Túró mester is azért sokat. Pl Vera éneklésénél igen jó meglátásokkal és profi rec gopmb nyomogatással. Szeressük ezt a helyet, mert van jó nagy udvar, ahol lehet bolond Jack kutyával (lánykutya:)) szaladgálni, aki mindent összerág és összenyálaz. És nemsokára lesz a nászestéje:D:D

Eddig nagyjából 60-70% van kész az albumból. Most épp dob újravétel van egy két számnál, mert volt egy kis tempó félreértés. Ezért ülünk itten. És ezért érek én most rá ennyire, hogy írkáljak ide:) Bár ma már pengettem kb fél percet is.

Viszont lassan már jönni fog a keverés, ami majdnem a lezárása az albumnak. Csak várunk vele egy picit, mert Tomáék most kapnak valami új kütyüket, amiknek még a nevét sem értem, nemhogy mit csinál. Mindenesetre jobb lesz nekünk tőle, az tuti:)

Lesz az albumon vagy 12-13 szám, szal nem gyengézzük el, ha már itt vagyunk. Lesz pár régi nóta, amit igen szeretünk, bár itt is voltak félreértések, mert a zenekar egyharmada azt gondolta, hogy a régiek 90%át újra felvesszük. Dehát hagyni kell még pár meglepit a második albumra is:)

A számok igen igen változatosak lesznek már megint. Van lehangolt metál rocky 4 fílingű kezdésű, vannak fasza ska dalok, van lötyi lötyi, folk diszkó, kávéházi muzsika, drumnbass, lesz sanzonos, meg van egy szép szép lassú dal is, ami tuti meglepi lesz a rajongóknak, mert ilyet még sose csináltunk. Az is tuti, hogy a Kárpátiások ezentúl az Ibolya presszóban hajnal 4kor nem az Édes Erdélyre fognak összeborulni sírva, hanem erre:) Legalábbis szerintünk elég zsír nóta, egy szál választja el a direktmárketingtől:D:D

Vannak vendégművészeink is, akik ismernek minket, azok hamar ki fogják találni, hogy kikkel fogtunk újfent össze.

Szerintem lesz egy remix is rajta, bár erre nem tenném rá a biciklimet, de zsír lenne. Ha már van olyan ismink is:)

Szóval összefoglalva jó fasza lesz az egész, ma belehallgattunk a kész dalokba, és hát na. Tuti 600szorosplatinalemezfolkerroralbum!

Megyek is vissza hallgatni a csiszolgatást, mert már Zülüke belealudt, Attis viszont szétizzadja magát lassan.

 

/folkerror.blog.hu-ról másolva, publikálás: 2008.09.12. 15:01/

Címkék

koncert, video, fesztivál, debrecen, album, buli, 4fordance, azfeszt, budapest, panyola, interjú, pálinka, kobuci, életjel, honlap, muzsika, fénykép, szavazás, fokk, campus, rtl klub, újságcikk, duna tv, népzene, nyíregyháza, klip, klub, stúdió, riport, utazás, csillag születik, youtube, világzene, pucageri, szombathely, savaria, parno graszt, lovarda, a38, perényi 1, magyarbodi, magyarbodogei galambozo, pixelfilm, settenkedo1, bandland, studio, montázs, bürkös, zenelejátszó, honolulu stars, tls, facebook, új album, közösség, skafunderz, karácsony, retro, capmus, perényi egy, cikk csak úgy, valami, kobuci kert, indulj el, árock, csík zenekar, harmónika, dűvő, üdvözlet, rovat, zsenik a hangszereinken, dr valter, jobboldal, hajdúböszörmény, lemez, sergent garcia, buggz bunny, hajdú székház, haon, szin, krippa, paula, héjjegykettő, eső, karnevál, tankcsapda, könczei, ethnokol, rákoskert, nepzene.hu, toma, próbaterem, dezsőházi, Take Five, sheket, angol, sopron, balatonsound, sziget, voltfesztivál, hegyalja
 
 

Archívum